Barátok vagy ellenségek?

     A két kutya peckes léptekkel körbejárja egymást; lábaik olyan mereven mozognak, mint a bot. Farkuk a magasba emelkedik, hátukon a nyaktól a faroktôig, mint a kefe sörtéje, felmered a szôr. Homlokok ráncolódnak, a szájszegletek elôrehúzódnak – az ajkak szinte csücsörítenek. Mindkét irányból az aggódó gazdák hívó szava hallatszik, ám a két ebnek nem használ sem csalogatás, sem fenyegetés. Elôbb az egyik áll szobormereven, meg-megrezzenô farokkal, míg a másik végigszaglássza, azután cserélnek. A szertartásnak mintha sohasem akarna vége szakadni, s közben a feszültség egyre fokozódik...
     A fenti jelenetet minden ebtartó elkerülni igyekszik, ezért ha idegen kutyát látnak, már jó messzirôl megkérdezik a gazdáját: „fiú vagy lány?” – és ennek megfelelôen vagy odaeresztik, vagy pórázvégen arrébb vonszolják kedvencüket. Pedig a kutya falkaállat, ami annyit jelent, hogy ôsei a vadonban nem magányosan és nem is párosával, hanem csoportosan éltek. Márpedig a természet törvényei szerint három állatból már legalább kettô egynemû, téves tehát az a feltételezés, hogy az azonos ivarú kutyáknak feltétlenül egymás torkának kell esniük. A falkában vadászó állatoknál bármely csapattag sérülése a közös zsákmányszerzés sikerét kockáztatja, ezért aztán számtalan módja kialakult náluk a vérre menô harcok kiküszöbölésének.